Hisszük, hogy több van Istenben! Őt nem lehet egy dobozba zárni, vagy egy épület falai közé rekeszteni. Ő végtelen, mindenható, mégis meg akarja magát mutatni nekünk, mert közösségre és kapcsolatra vágyik velünk. Hisszük, hogy több van benned is! Az életednek célja és értelme van! Ha szeretnéd ezt megtapasztalni, ez a nap neked szól!
Készülj! A konferencia napja igazán sűrű lesz, több közös alkalom, csendesség, szemináriumok és játékok várnak rád!
Attila a kistarcsai Golgota Gyülekezet lelkipásztora, egy nemzetközi missziós szervezet, a Lausanne Movement vezető munkatársa, és emellett social media felületeken hirdeti az evangéliumot. Az a vágy hajtja, hogy minél több ember felfedezze az Istennel való barátságot, és ezáltal azt a teljes életet, amelyre teremtve lettünk.
Barni a Péceli Baptista Gyülekezet lelkészeként a tanítás ajándékával szolgál közöttünk. Legnagyobb vágya, hogy minél jobban megismerhesse és ismertté tehesse Istent. Tanítása arra koncentrál majd, hogy megérthessük, több van bennünk!
Szeminárium
Szia Uram, Több van benned! Fedezd fel, hogy Isten mit álmodott meg rólad, amikor férfinak teremtett! Érdekel, hogy hogyan hozhatod ki férfiként a maximumot abból, amit Isten elrejtett benned? Akarsz fejlődni testedben, lelkedben? Gyere és tapasztalt meg, hogy több van benned!
Szeminárium
Szia Hölgyem, Több van benned! Fedezd fel, hogy Isten mit álmodott meg rólad, amikor nőnek teremtett! Annyi elvárás és torzulás után érdekel, hogy milyen az eredeti kép? Engedd el a tükröt és nézz bele abba a képbe, amit az Úr mutat ma neked! Gyere és tapasztalt meg, hogy több van benned!
Magdi férjével Barnival közösen szolgál a péceli gyülekezetben. Isten nagyon erősen használja kifejezetten lányok, nők felé lelkigondozásokban és abban, hogy felismerjék, mennyire értékesnek látja őket Isten.
Szeminárium
Több van a kegyelemben! Keresztény családban nőttél fel és mégis távol érzed magad Istentől? Telve vagy elvárásokkal magad felé, amiknek sosem tudsz megfelelni? Azon töprengsz, hogy vajon Isten meg van-e elégedve veled? Gyere és tapasztald meg, hogy több van benne!
Robi a péceli ifinek egy olyan tanítója, akiből mindig kirobban Isten szeretetének és kegyelmének életet megváltoztató üzenete. Nagyon erőteljesen tud szolgálni olyanok felé, akik vallásos közegben felnőve küszködnek különböző vallásos sérülésekkel.
Szeminárium
Több van a napodban! Érezted már úgy, hogy kicsúszik a kezedből az idő? Egyszerűen nem tudod megfogni a napokat? Szeretnéd Isten dicsőségére élni az életed, de nem tudod, hogy ültesd ezt a gyakorlatba? Gyere és tapasztald meg, hogy több van benne!
Andris a péceli ifiben és gyülekezetben is sokszor szokott tanítani. Rengeteg példával fűszerezve fantasztikusan tudja átadni Isten üzenetét a gyakorlatba ültetve.
Nem lesz online közvetítés, és később sem tesszük fel a rögzített anyagokat – esetleg néhány részletet.
A regisztrációd akkor lesz végleges, ha a fenti Google űrlap kitöltése után átutalod a regisztrációs díjat. A kavarodásokat elkerülése érdekében egyéni kódot fogsz tőlünk hamarosan kapni. Kérjük várd meg, míg jelentkezünk és figyeld az email fiókod!
A gyülekezetünk számlaszáma:
Péceli Baptista Gyülekezet 11742331-20003854-00000000
A közleménybe kérjük mindenképp írd bele a tőlünk kapott kód(okat).
Regisztrációs határidő ebéd nélkül: 2023.04.14.
Átutalási határidő: 2023.04.14. 17:00
A regisztrációd akkor lesz végleges, ha a fenti Google űrlap kitöltése után átutalod a regisztrációs díjat. A kavarodásokat elkerülése érdekében egyéni kódot fogsz tőlünk hamarosan kapni. Kérjük várd meg, míg jelentkezünk és figyeld az email fiókod!
A gyülekezetünk számlaszáma:
Péceli Baptista Gyülekezet 11742331-20003854-00000000
A közleménybe kérjük mindenképp írd bele a tőlünk kapott kód(okat).
Regisztrációs határidő ebéd nélkül: 2023.04.14.
Átutalási határidő: 2023.04.14. 17:00